A diszlexia története
A diszlexia jelenségének tudományos igényű leírása a 19. század végén kezdődött. Dr. Adolf Kussmaul német neurológus 1878-ban publikált egy olyan tanítványáról, akinek rendkívüli nehézséget jelentett az olvasás elsajátítása, noha a fiú átlagos intellektussal rendelkezett. Dr. Kussmaul ezt a jelenséget szóvakságnak nevezte.
1887-ben Rudolf Berlin német szemész volt az első, aki a „diszlexia” kifejezést használja. A szó a görög „dys” (gyenge, rossz, nem megfelelő) és a „lexis” (nyelv, szó) szavakból származik. Azóta a diszlexia kifejezés a súlyos olvasási nehézségek szinonimája.

Dr. Samuel Orton
Ranschburg Pál 1902-ben írta le a homogéngátlás jelenségét, amelyet külföldön „Ranschburg-effektus/gátlás” néven emlegetnek (Ranschburg, 1902). Ez tágabb értelemben hat a pszichológiára, de hatással van a magyar olvasástanítási módszerekre is: milyen sorrendben érdemes tanítani a magyar artikulációs bázis betűit, hogy ne léphessen fel zavaró tényezőként a homogén gátlás jelensége.
1925-ben Dr. Samuel Orton, amerikai neurológus írta le az olvasási nehézségek etiológiáját és tünettanát. Okként az agy egyik oldalának dominanciáját emelte ki. Ebben az időszakban a specifikus tanulási nehézségek számos formáját azonosították, de csak 1939-ben publikálta a tanulási nehézségek széles skálájával küzdő gyerekekre vonatkozó eredményeit Dr. Alfred Strauss és Heinz Werner. Munkájukban e problémakör változatosságát és az egyes gyermekek nevelési szükségletei felmérésének fontoságát hangsúlyozzák.
A 20. század közepéig a diszlexia kezelése az orvostudomány feladata volt, számos kutatás eredményeinek ismeretében azonban végül az oktatás területére került. Azóta speciális oktatási stratégiákat, módszereket dolgoztak ki, eszközöket hoztak létre a diszlexiával küzdő gyermekek hatékony oktatására.
Magyarországon a „Meixner-módszer” (1967) máig meghatározza a diszlexiás gyerekek terápiájának, sőt az olvasástanításnak az általános megközelítését is. Meixner Ildikó logopédus – pszichológus koncepciója a magyar nyelv sajátosságainak figyelembevétele mellett a korábban említett Ranschburg-gátlás elkerülésére törekszik a fonológiai tudatosság koncepciózus fejlesztésével és a gyermek életkori sajátosságainak tiszteletben tartásával.

A diszlexia meghatározása
A diszlexia: olvasás- és írászavar manifesztálódása normális intelligencia, ép látás, ép hallás, megfelelő motiváció, valamint adekvát oktatási és társadalmi-gazdasági feltételek mellett. A diszlexia olyan állapot, amelyben diszkrepancia áll fenn a tényleges olvasási szint és az intellektuális állapot között.
Az 1. modul ezen fejezete bemutatja a diszlexia különféle definícióit, melyeket általában azonos szakmai körbe tartozó szervezetek, mint például a Nemzetközi Diszlexia Szövetség, a Brit Diszlexia Szövetség, a Neurológiai Világszövetség stb fogalmaznak meg.
A Brit Diszlexia Szövetség (BDA) a következő meghatározást adja: „A diszlexia olyan tanulási nehézség, amely elsősorban az olvasási és írási készségeket érinti.”
A manapság legátfogóbb és legszélesebb körben használt meghatározás a Nemzetközi Diszlexia Szövetség definíciója: „A diszlexia specifikus tanulási zavar, amely neurobiológiai eredetű. A pontos és/vagy folyékony szófelismeréssel kapcsolatos nehézségek, valamint a rossz helyesírási és dekódolási képességek jellemzik. Ezek a nehézségek jellemzően a fonológiai tudatosság zavaraiból fakadnak, amik gyakran jelentkeznek más kognitív képességek deficitjével. Másodlagos következményei lehetnek szövegértési problémák és az olvasási kedv csökkenése, amelyek akadályozhatják a mentális lexikon és a háttérismeretek gyarapodását. Mindeközben intézményes keretek között hatékony olvasástanítás valósul meg.”
Ez a meghatározás alapvető fontosságú, mivel rávilágít a diszlexia fő okára – a fonológiai deficitre.
DSM-V
A tanulási zavart csak az intézményes oktatás megkezdése után lehet diagnosztizálni. Egy adott tanulási zavar diagnosztizálásához négy kritériumnak kell megfelelni.
1) Nehézségek fennállása célzott segítség ellenére az alábbi területek legalább egyikén, legalább hat hónapig:
- Olvasási nehézségek
- Nehezített szövegértés
- Helyesírási nehézség
- Írásbeli kifejezési nehézségek
- Számfogalom, szöveges feladatok megértésének nehézsége
2) A tanulási készségek lényegesen elmaradnak a gyermek életkorában elvárt szinttől, és problémákat okoznak az iskolában vagy a mindennapi tevékenységekben.
3) A nehézségek már iskolás korban jelentkeznek, még akkor is, ha egyeseknél felnőtt korukig nem tapasztalnak jelentősebb problémákat.
4) A tanulási nehézségek hátterében nem áll fenn más ok, mint például értelmi fogyatékosság, látás- vagy hallásproblémák, neurológiai állapot (pl. gyermekkori agyvérzés), nem állnak fenn kedvezőtlen körülmények, mint például gazdasági vagy környezeti hátrány, oktatás hiánya vagy nyelvi zavar.
A diagnózis felállítása megfigyelés, interjúk, családtörténet és speciális olvasási tesztek kombinációjával történik. Neuropszichológiai tesztek segíthetnek megtalálni a legjobb módszert egy adott tanulási zavarban szenvedő egyén terápiájához is.
